2012. év

 megújult szép remények....

(A magyar királyi - később állami- címer legkorábban megjelenő eleme, a kettős kereszt több mint nyolcszáz éve szerepel hazánk címertörténetében. Eredete Jézus Krisztus kínhalálának eszközére, illetve a keresztre feszítésnek a bizánci művészetben továbbélő ábrázolásaira vezethető vissza. Az egyes kereszt ábrázolások fejrészéhez egyre gyakrabban helyeztek a megfeszített kilétét megnevező táblát (titulus), majd ezt arányosan meghosszabbították, s így kettős keresztet kaptak.  Értelmezései: Alsó vízszintes vonal: a test. A fölső vízszintes vonal: a gondolat (ész). A függőleges vonal: az érzés (lélek).  De a téli napfordulónak, a nap újjászületésének, a termékenység és gazdag korszak eljövetelébe vetett hitnek a jelvénye is. A középkori magyar királyság szimbóluma, mert az akkori magyar királyság nem egyszerű királyság, hanem főkirályság volt, a többi királyság fölé emelkedet, mint megszentel ország. A magyar királyságot már Károly Róbert idejében úgy tisztelték Európában, mint az „országok királynője”.)

Megvan az év első „kincse”. Köszönet Horváth Tibinek településünk megbecsült postai kézbesítőjének. Tibi megosztott velem egy 1897. február 3-án keltezett, Kovacsevich Simon hites mérnök által jegyzett „a zala szántói 190. számú telekben felvett 461 és 748 hrsz. ingatlanokról” készült térvázlatának eredeti példányát. A dokumentum tanulsága szerint a település „eskütt”-e volt ekkor bizonyosan Ódor János és Nagy Károly. Az ügyben érintettek: Tollár Sándor, Répa Rozália kk., Szivós József, Szivós Erzse, Szivós Mihály, Szivós Ferenc, Szivós Tamás, Szivós Mári.  

 

Sokszor mondtam már sokfelé, egy település közössége igazán akkor válhat igazi nagy betűs szóval KÖZÖSSÉGGÉ, ha össze tud fogni a közös múltért a jelen nehézségeinek ellenére a jövőben megszületendő nemzedékek számára.

Tollfosztás hagyománya

Zala megye falvaiban, így Zalaszántón is kedvelt szokás volt régen a hosszú téli esténként a tollfosztás. Ilyenkor levették a padlásról a nyáron megtépett libák, kacsák tollait a papírzsákból. A lányok, asszonyok összegyűltek és a társas munkájuk során közösen tisztították meg a fehér szárnyasokról (liba, kacsa) letépett tollakat a házaknál. A tollfosztáshoz rokonokat, barátokat, szomszédokat hívtak. Jellegzetessége volt, hogy nők vehettek részt rajta, a legények látogatása hagyományos tréfálkozással járt. Egy nagy asztal köré gyűltek az asszonyok és a szépen fésült leányok, amelynek közepén, a fazekakon álló régi petróleumlámpák adták a fényt. A ház asszonya mindenki elé egy-egy halom tollat tett le, ami azután az időmúlásával egyre kisebb lett, ahogy az ügyes kezek tépkedték a tollat és a pelyhet a szárról. A pelyhet leengedték az asztalra a csutkát ledobták az, asztal alá. Ilyenkor mesélve, pletykálkodva, énekelve, jó kedvűen, iszogatva esténként 10-11 óráig is dolgoztak. Több háznál több napig vagy hétig is eltarthatott a tollfosztás. A munka elvégzése után áldomás volt: megvendégelték a fosztókat borral, aszalt szilvával, körtével, almával, dödöllével, pogácsával és laskával (pogácsatésztából készült szilvalekvárral töltött sütemény).  A megtisztított tollat óvatosan összegyűjtötték, hogy ne szálljon el a levegőbe és ismét betöltötték egy vánkoshuzatba, később majd meleg dunyhába vagy vánkosba került. Sokféle tréfát eszeltek ki ilyenkor a tollas alakoskodók (legények), pl. az ajtón vagy ablakon át verebeket eresztettek be eztán az ajtók és ablakok kilincseit bekötötték. A verebek meg odabent közben széthordták a tollakat a leányok, asszonyok bánatára. Máskor a fiatal legények elbújtak a szénakazlak mögött és a sötétben ijesztgették a leányokat, ha kijöttek a házból.  

Szántón  tollfosztáskor énekelték:

Tollfosztóban voltam az este,

édesanyám az is kileste,

mindig csak  az hánya-veti szememre

 kivel beszélgettem az este,

nem beszélgettem én senkivel,

csak a keresztapám  testvér öccsével,

azzal sem beszélgettem  én sokáig,

csak éjfél után három óráig

2012. január 20-án a Pethő kúriában az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér épületében hagyományőrző tollfosztás rendeztek a fiatal szervezők. A jó hangulatú hagyományőrző tollfosztás alkalmával régi szép népdalok csengtek fel. Felelevenedettek a rég megsárgult történetek és a régen megkopott rokonok családtagok emlékei. A tollfosztókat a „munka befejeztével”aszalt szilvás gyümölcsökből álló kompot, sütemények és pogácsa várta. Akiknek köszönetet kell mondani: Szekér Károlyné (Kati), Szindekovics Annus néni, Szindekovics Aranka néni (81), (Szinde „lányok” )Baticz Annus néni, Czibor Teri néni, Kósa Ágnes, Borzai család és Rédei család. Reméljük lesz folytatása… Sajnálhatja mindenki, aki nem lehetett ott. Mindenkit várnak/várunk jövőre is.       

január 21. 

2. Január végén Horváth Tibi meglepett ismét egy nagy „csomó” régi okmánnyal és egy régi fényképpel. A régi fényképen dédnagyapja Szivós Tamás testvére Szivós Teréz látható az 1900-as évek elején.

A képet elhelyeztem a http://zalaszantoiszeker.hupont.hu/29/elfeledett-arcok menü alatt és ide töltöm fel folyamatosan a szántói „régieket”. A megsárgult kor dokumentumok felelevenítették a XIX. század vége és a XX. század elejének megtépázott világát, hol adóokmányokon, hol nyugtákon, hol meg végzéseken keresztül.

Részlet az említettekből: Egy 1915. évi nyugtából ismerjük me az akkori körjegyzőt Pjlázer Zsigmond személyében. 1926-ban egy Göderlendey nevezetű a körjegyzjő a községben.

A település bírói 1898-ban Nagy Ferenc, 1915-ben Kígyós...., 1922-ben Kemendy Nándor, 1928-ban Mauz Gergely. 

1906-ban írják, hogy Zala Szántó-n, Kajboc Mihály volt a plébános. A következő írás arról tanúskodik, hogy: „ Szivós Tamás az 1897. évi ápr. 24-étől járó mester fizetés, illetve lélekgabona váltság fejében 75 krt. meg fizetett. Z. Szántón, 1898. I. 18-án Nagy Ferencz bíró”. A következő 1903. évi nyugtán Szekér János kántortanítói járandóság fejében felvételezett Szivós Tamástól 50 fillért. Az 1890. év tájékáról származott és igen megtépázott Zala vármegyei térképet sok minden elárult, egy részletét elhelyeztem a http://szeker.hupont.hu/17/terkeptar-frissitve menüben.

1900-ból egy adós levélből ismerjük meg, hogy a néhai Szivós Mártonné, Kocsis Katalinként született. 1908. május 2-án halálozott el Horváth István, özvegye Horváth Istvánnné született Vörös Rozália.  1914-ből és egy 1944-ből jegyzett közjegyzői okiratból tudjuk Szivós Tamás (1856), özvegy Szabó Jánosné született Léránt Teréziával (1867) köttetett házasságot és még 30 után is együtt éltek. 1923-ból egy végzés alapján tudjuk, hogy Szabó János neje Adorján Borbála, Horváth Lipótné született Vipler Anna. 1937-ből egy végzésből megtudjuk még az alábbi családi kötödéseket: özv. Czibor Albertné leánykori neve Süte Katalin, Czibor József felesége Gelencsér Rozália, özv. Tóth Györgyné született Szivós Teréz,(aki a fent említett fényképen láthatunk), Vas Benedekné született Szivós Rozáli és Lengyel Ferenc neje Márton Mária.1945-ből ismerjük, hogy Szivós Tamás leánya Szivós Emerencia, akinek a férje Horváth Ágoston.

(Végre egy kis családtörténet.)

Szekér és Adorján ág: Ekkor tájt a XX. század elején születtek apai nagyszüleim is. A település anyakönyv vezetőjének a munkatársával betekintést nyerhettem apai nagyapám Szekér Kálmán születési bejegyzésébe is. A több mint 100 éves bejegyzésből pontosan megtudtam, hogy Zalaszántón,1905. április 8-án született hajnali 5 órakor. Édesapja Szekér Vincze (Szántó) 34 éves, édesanyja Németh Emília (Prága) 31 éves volt ekkor. Apai nagyanyám Adorján Margit Zalaszántón, 1914.október 2-án született. Édesapja Adorján István (Szántó) 29 éves, Sári Ilona (Szántó) 20 éves volt ekkor. A legnagyobb meglepetésemre nagyszüleim Zalaszántón,1931. november 14-én (?!) házasodtak, Göde Elemér anyakönyvezető előtt. Nagyapám házassági tanúja Szekér János (testvére), nagyanyám házassági tanúja Vas Benedek volt. (Nem tudom a Göde Elemér a már előbb említett Göderlendey nevezetű körjegyzőt takarhatott ekkor?) Most már bizonyos édesapám születése előtt nem született gyermeke nagyszüleimnek, pedig én úgy gondoltam…

Amikor elővették a hivatalos anyakönyveket én csak néztem a déd és nagyszüleim eredeti aláírásaikat (egyedi jellemző grafikájukat). Itt voltak kézzel fogható közelségben felmenőimből egy személyes, az utókornak is látható üzenete, a saját aláírásuk, de hozzá jutni sajnos nem tudtam. Első sorban Adorján István és Sári Ilona aláírásaira gondoltam. Szerettem volna személyes felvételeket készíteni a szép, régi születési bejegyzések tartalmáról, az aláírásokról, de nem engedték meg a hivatalban egy jogszabályi tiltásra hivatkozva (védett anyagok). (Nem szeretném minősíteni ezt a jogszabályt, minősíti az önmagát  helyettem is.) Rossz érzés fogott el amiatt, hogy nem kaphattam meg, amit kértem maradéktalanul. Egy hivatalnok bármikor betekinthet az anyakönyvek tartalmába én a saját egyenes ági felmenőim adataiban csak minimális mértékben, de egy személyes pillanat megörökítését már nem birtokolhatom semmilyen módon. Nekem sokat jelenthetett volna ez a fénykép, a hivatalnoknak semmit. (Még próbálkozom a Zala megyei Levéltárban, de ez már nem ugyanaz..)          

február 20.

Húshagyó (Huszjó, Húshajó, Husajó) kedd mozgó ünnep, az un. farsang farkának utolsó napja és a farsangi mulatságok során  ilyenkor igazi karnevál uralkodott. ( A farsangoló nép tréfás olvasata alapján is így születhetett és maradhatott fel az olasz carne, vale!  szavak fordításából a  „hús, ég veled! ” ) Húshagyatkor, hagyományosan fánk került és kerül ma is az asztalra. A katolikus hagyományban a húst elhagyó kedd utáni (hamvazó) szerdán kezdődik a böjt. Hamvazó szerda nevének eredete: az őskeresztények vezeklésként hamuval szórták be a fejüket. A XII. századtól általános egyházi szertartássá vált a hamvazkodás. A templomban azt a hamut használták erre a célra, amely az előző évi szentelt barka elégetésével keletkezett. Mise előtt a pap megszentelte a hamut, majd az eléje járuló hívek homlokát megjelölte vele. Közben a következő mondatot mondta: Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel.  Innentől a hívő ember nem eszik húst Húsvétig. A gazdák ezen a napon felvitték a padlásra a füstölt sonkát elreteszelték és bezárták a feljáratot, hogy senki hozzá ne férhessen. Volt olyan hely ahol ekkor be is sározták a padlás feljáratot.

Húshagyó kedden Zalaudvarnokra látogattam a Kisgörbő-Vindornyaszőlős anyakönyvek családomra vonatkozó adatainak megtekintésére Kovács Sándor plébános Úr invitálására. Sajnos az anyakönyvek közül a legkorábbi csak 1838. évből származott. A XVIII. századi anyakönyvek elvesztek vagy elkallódtak a hosszú idő során. (De ne legyünk telhetetlenek így nagyböjt idején!) A már ismerős régies idők emlék-illatai csapták meg az orromat, amikor is az első oldalakat fellapoztam...     

Adorján ág: Sabjanics (Sabjánics) Maria(Mári) néném  Vindornya Szölös 36. településen 1863. január 9-én római katolikus földműves családba született. Édesapja özv. S. József második felesége volt az édesanyja.

Sabjanics (Sabjánics) Julianna (Júlia), Mári néném édesnővére Vindornya Szölös 36. településen 1861. február 22-én római katolikus földműves családba született. Édesapja özv. S. József második felesége volt az édesanyja.

Sabjanics (Sabjánics) Rosalia (Rozália), Mári néném édesnővére Vindornya Szölös 36. településen 1859. szeptember 27-én római katolikus földműves családba született. Édesapja özv. S. József második felesége volt az édesanyja. 

Sabjanics (Sabjánics) Petrus de alc.(Péter,Mári néném édesbátyja  Vindornya Szölös 54. településen 1858. október 15-én római katolikus földműves családba született. Édesapja özv. S. József második felesége volt az édesanyja. (A de alc. kifejezés a plébános Úr szerint egy másik szentéletű Péterre vonatkozhat, annak a tiszteletére adhatták-e keresztnevet)

Érdekesség: Sabjanics Mári férje a zalaszántói Sáry (Sári) József (1860), akinek a tanúja a zalaszántói Sári Péter 1887. november 6-án. Sabjanics Julia férje szintén egy zalaszántói Sári Péter (1857) 1887. január 30-án. Lehet, hogy egy és ugyanaz a személy a két Sári Péter? Lehet, hogy rokonok/testvérek voltak? Sári Péter esküvőjén a tanúja egy Sári János nevezetű. Lehet, hogy ő is rokon/testvér? A két „menyecskének” a tanúja mindkét esetben Sabjánis (Sabjanics) István. Ő kicsoda, rokon/testvér ?

Sabjanics Mári néném féltestvére, Sabjanics Katalin (édesapjuk Sabjanics József). Az esküvőjén a férjének a tanúja egy Sári József nevezetü volt, aki feltételezhetően megegyezik az említett néném férjével. Tehát ők is tarthatták a kapcsolatot. (Utódokat keresni, a Sabjanicsokról kérdezni Szántón!!).

Meglepetés számomra és tanulság: Megtaláltam Sabjanics Imre, Mári néném féltestvérének a házasságkötésének a bejegyzését és így több dolgot is megtudtam. Én úgy tudtam ő 2 évesen elhalálozott !! (Még jó, hogy betekinthetek az eredeti anyakönyvekbe.) (Utódokat keresni, a Sabjanicsokról kérdezni Vindornyaszőlősön!!).

  

(Még egy látogatásom hátra van…, mert sajnos nem értem a végére és nem tudtam minden anyakönyvet tüzetesen megnézni. De örülök, hogy még egyszer ott lehetek, mert nagyon jól éreztem magamat, jól elbeszélgettünk a kedves vendéglátommal, a gondolkodásmódunk egyforma, így jól meg is értettük egymást. Köszönet MINDENÉRT!)

február 27. 

Választ kaptam Sabjanics Péter születési bejegyzésénél talált „de alc.” rövidítés értelmére egy fórum társtól. Alkantarai Szent Péter (S. Petrus de Alcantara, Pedro Gravito) után nevezett.

Utána nézve: Alcantarai Szent Péter ferences szerzetes 1499-ben született a spanyolországi Alcantarában és 1562. október 18-án halálozott el. Alcantarai Pétert 1622-ben boldoggá, 1629-ben szentté avatták. Ünnepe: október 19. A szent a ferences rend legszigorúbb szabályokat követő ágának az alapítója volt és a rend belső reformjával keltette új életre a katolikus hitet. A török hódoltság idején az ország a törökök által elfoglalt területén és más (szlavón, bosnyák és rác) területen csak a  ferencesek végeztek lelkipásztori munkát. Jobban mondva a törökök csak őket tűrték meg.

(Március 2-án múlt 3 éve, hogy neki kezdtem a mostan már bizonyosan közel 500 éve a településen létező, ka†olikus felekezetű Szekér família hiteles családi históriájának (élettörténetének) megörökítésére, a falutörténet írásos, szájhagyományon alapuló és a ma már csak az őszülő halántékú elmékben létező életrelikviák összeszedéséhez és rögzítéséhez. Azóta a tanulmányom kibővült a helyi hagyományok és értékek, valamint szokások lejegyzésére. A jelen nemzedék feladata ezek ápolása, fenntartása és méltó átadása a jövő generációjának. Ebben az évben áttértem a település és annak a szűkebb környékének, lokális vizsgálatára és az „itteni” életszerű adatok beszerzéséhez. Az elszállt évszázadok sok nyomot hagytak a településen és annak lakóiban, lehetnek azok ifjak vagy szép korúak. A kutatás mostani szakaszában, most már nem csak felszínes, száraz dolgokat tudhatunk meg, hanem mély érzéseket, őszinte fájdalmakat, valós legendákat, végzetes harcokat, mindent elsöprő szerelmeket, amelyek az ősök révén a mai emberekben is hangtalanul benne él és azokat tovább örökítik génjeikben, ha akarják, ha nem. Ezek a valós régi históriák maradványai, amiről már régóta senki nem tud semmit, csak benn él velünk szótlanul…   (szit)

Oldal: 2012. év, megújult szép remények
Szántó/Zalaszántó hely,- és a Szekér família családtörténetének kutatása - © 2008 - 2024 - zalaszantoiszeker.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat