Egyházas helyek, templomos települések                           valamint pálos és más szerzetesrendek a középkorban  Zalaszántón és annak környezetében 

helytörténethez:

A történelmi Zala megye lakosságának mai magyar része a honfoglaláskor telepedett meg itt és megőrizte eredetiségét s tiszta voltát ezer éven át. Egyetlen történelmi adatunk sincs, mely azt bizonyítaná, hogy a zalai magyarság később s nem a honfoglaláskor telepedett ide.

A kereszténység megalapítása után a megyét csakhamar ellepték az egyházi „intézmények”. Bizonyság arra, hogy a népesség sűrű volt, s benne a kereszténység már majdnem teljes egészében megállapodott, s hogy Zala megye népességének vallásos neveléséről és erkölcsi oktatásáról már a legkorábbi időkben aránylag jól gondoskodtak.

Falusi kis (fából vagy sárral tapasztott vesszőfalból készült) templomok nagy számban épültek már az Árpád-kor idején, hiszen I. István a II. törvénykönyvében már a XI. század elején elrendelte, hogy minden 10 falu építsen egy templomot. 

Sajátságos, hogy a szerzetesrendek, apátságok és egyházak alapításában különösen a nyugatról beköltözött idegen jelentős családok tűntek ki a kereszténység megjelenésével együtt. A Hermann nemzetségű Lackfi II. István (akinek ősei feltehetően Nürnbergből jöttek be még Gizella királynéval), Keszthely város alapítója az általa 1367 után betelepített ferences szerzeteseknek, 1385 környékén a XII. századi kis körkápolna helyére, templomot és kolostort építetett a Fő téren.

A források a XIII. század első harmadában említenek Zalaszántó/Szántó (Samtov) faluban Szent Kozma és Damján (Ecclesia Sanctorum Cosme et Damiani) patrónusú, templomot, amely már homok és bazaltkőből készülhetett és a feltehetően 15-25 családból álló település templomos helyének számított. A még korábbi időkben is állhatott itt már egy kis templomszerű épület egy Kaplony nemzetségű kegyúri egyház. Szántó megélt históriás kora jóval régebbi, mint ahogy hivatalosan most számítják. Valószínű, hogy a község a XI-XII. század között már ismert (templomos) hely lehetett, amelyet még korabeli forrással nem tudtak a kutatók eddig bizonyítani, de a feltárt korai régészeti eredmények és a rendelkezésünkre álló közvetett adatok erre hagynak következtetni. 

A megye lakosságának nagy többsége római katolikus felekezetű. A korai időktől Zalaszántó is szintén az, amelyet végig megőrzött a mai napig az eltelt súlyos tíz évszázad alatt. 

                                                                                                        Kovácsi     

(Choach, Cowatsy, Kowaczy, Kowachy)

Zalaszántó község északnyugati vége felé a Kovácsi / Zerna patak völgyét követve a Kovácsi mezőre jutunk.  A patak bal partján és régebben bővizű forrás közvetlen közelében (torkolata után), fákkal és bokrokkal erősen benőtt területen találjuk a középkori Kovácsi falu (igen jelentős mennyiségű középkori cserép töredék mutatja középkori falu helyét) templomának igen gyér maradványát. 

Az Árpád-korban Ó-Szántó közvetlen szomszédos települése, amely feltehetően királyi várföld (uradalom) része és királyi szolgálónépek lakhatták. Egy korai kézműipari termék előállítására kötelezett falvak közé soroljuk Kovácsit. A falu elnevezését nyelvészek a régi honfoglalás kori vasas-vasverő-vasműves szó helyébe belépő, szláv jövevényszóból átvett „kovac” szóból, mások az ómagyar kova szóból eredőnek gondolják. Kovának nevezik a közel 3000 évnél régibb szerszámkészítő kézműipar legértékesebb alapanyagát. A szó talán az ősmagyar kő (köv-ecs) még „kav”(kav-ics,kov-acs) volt, ebből származik a tűzcsiholáshoz használt kova is, ehhez a „cs” betű mesterségképzőként jön hozzá.

Az bizonyos, hogy ekkor válik, végérvényes uralkodóvá ilyen formába, amely elárulja az ottani királyi szolgálatban álló népek foglalkozását. A verő/kovács állította elő a nyersvasból a fegyverzethez, lószerszámhoz és ekéhez szükséges vastárgyakat, azaz vasművesek településeit jelölték ezzel. A kovácsfoglalkozás nevünknek -i helynév képzés származékaként jött létre a Kovácsi településnév.

A templom építéséről eddig nincs ismereteink,  talán a települést is és részben Zala megyét (Balaton térséget) is uraló, a XIII. században birtokló, előkelő nagy múltú és már korábban, Almádon monostort alapító Oguz /Atyusz nemzetségből kerülhetett ki. 1227-ben Atyusz nemzetségű Sal ispán, II. végrendeletében említi birtoka között Kovácsit, amely mellett Luey/Lövő prédium található. 1236-ban a királyi várföldek visszavétele során említik ismét. 1267. évben villa Choach néven említik. 1274-ben Saul fia(?)  Laurente birtoka, villarum Coach. Az amúgy is szegényes források a XIV. századról teljesen hallgatnak.

A kovácsi (Jacobus apostol) Szent Jakab patrocínium vagyis oltalma alatt álló templomot egy 1520-as Gersei Pethő család osztálylevél említ, amely már 1438-ban állhatott, mert kegyúri jogát ekkor kapják meg a birtokosok.  Elképzelhető, hogy még korábbi, mert1421. évben is említik Kovácsi papját, Istvánt.

Bizonyos, hogy nem önálló filia, mert ebben az időben említik a szomszédos Hidegkút papját, Istvánt, aki azonos lehet az előbb említettel. 1485-ben a kegyúr megbízásából a nagyvázsonyi pálos műhely kőfaragói működnek a településen, feltehetően a templomnál is.

Ekkor megy végbe a Gersei Pethő család uradalmi központjának számító Szántón a Szent Kozma és Damján római katolikus templom nagymértékű átalakítása és feltehetően elkészülhetett arra az időre (1487 környékén), amire a nemesi törvényszéket (sedria) áthelyezték ide. Szántó a török hódoltság alatt 1525-1550 között bizonyosan vicaria (esperesi kerület székhelye) 20 plébánia tartozott hozzá.

1550-ben tartományi faluként szerepel a Gersei Pethők összeírásánál. 1564-ben behódol a töröknek. Az 1570. évi székesfehérvári szandzsák defterjegyzéke szerint a Tátikához csatolt Kovácsi falu Bali Bin Ismail tímár javadalombirtokához tartozott és 4000 akcse adót fizettek együtt. A török idők kezdetét még átvészeli és lakják is, de fokozatosan elnéptelenedik, 1629-től már pusztaként említik, 1668-tól lakatlan. Feltehetően a török időket túlélni nem képes falu és annak temploma együtt pusztult el és tűnt el a Zala megye történelmének homályában.  1964-ben Bakay Kornél említi a középkori falut és a templom maradványait.

Szent Jakab apostol tiszteletére elnevezett szakrális önálló ház feltehetően az Árpád korban világi nagybirtokos Atyusz nemzetség által alapított kegyúri egyház (templom) vagy korai Szent Jakab apostol tiszteletére építetett pálos szerzetesrend fennhatósága alatt lévő kolostor lehetett. A régészek Árpád korinak feltételezik a falut és a kis templomot. A szakrális épület, így eltűnt templom, illetve egyházas helynek számít.

 

                                           

                                                 Hidegkút                                             (Hÿdegkwth, Hydegh kuth, Hidegkut, Hydeg kwt)

Kovácsi közvetlen közelében, attól keleti irányban van egy másik ma már letűnt település Hidegkút. Tátika, középkori nevén Warod hegy lábánál találjuk nyomait, amely az ottani hidegvízű, bő forrástól kapta a nevét, amely mára már csak emlék.  A hegy lankáin, nagy területen középkori cserép töredékek mutatják, egy volt közösség helyét, feljebb teraszos régi szőlőművelés nyomai található.

A Bakony, Balaton-felvidéki remeteközösségek vizitációját a pápa megbízásából 1263-ban végezte el Pál veszprémi püspök. Az általa meglátogatott hét remeteközösség helyszíne közül, az egyik az oklevelek tanúsága szerint: „Idegsÿt Beatae Elizabeth”. A Hidegkút Szent Erzsébet pálos remeteközösség lehetséges helye a Tátika vár alatti és régóta Hidegkút elnevezéssel ismert domboldalon lehetett, amely ez eddig ismeretlen történetű monostor.

A püspök amennyiben a remeték anyagi ellátását biztosnak találta, engedélyezte számukra az ágostoni regula követését. Pál püspök csekélynek ítélte a rend vagyonát, így a pápától nyert felhatalmazás alapján ő maga adott szabályokat a közösség számára, és elrendelte, hogy csak a meglevő és megnevezett 7 remeteségben lakhatnak az általa adott szabályok szerint, akik közül az Idegsÿt Beatae Elizabeth patronus által alapított szerzetesrend volt az egyik ismert. Sajnos okleveles előtörténete és pontos helye nem beazonosítható, így marad a lehetőség. Mindenesetre a hely megfelelt a pálos rend (kolostor) telepítésére: elhagyott helyen, hegyoldalba, forrás közelében. A XIV. századra feltehetően elenyészett, lakói valamelyik közeli kolostorba költözhettek át, Enyere-i, Vállus-i vagy Uzsa-i rendtársaihoz.

Annyi bizonyos, hogy 1341-ben készült oklevél szerint egyházas hely, de templomáról közelebbit nem tudni.  1421. év szeptemberéből származó adat szerint a veszprémi káptalan és a zalai plébánosok tizedperében Stephanus (István) de Hidegkút nevén említi a plébánosát, amely önálló filia lehetett és ekkor és talán Kovácsi is hozzá tartozott. 1438-tól Gersei Pethő család a kegyúr, akinek megbízásából 1469-ben nagyvázsonyi pálos műhelykőfaragói is megfordulnak itt és feltehetően a templomán is dolgozhattak. Plébániája már 1550-ben üres, betöltetlen volt. Még 1613-ban is találkozunk a Gersei Pethő család birtok összeírásánál. 1668-tól teljesen lakatlanná válik.

Hidegkúttól nem messze Tátika hegyen, az alsó-tátikai sziklafalban a bazaltoszlopok között egy hasadékbarlang nyílik ezt hívják Remete-barlangnak, amely elnevezés emlékeztet a régi remete rendre. Zalaszántón az 1940-es években még élő agg embereknek, az ősök sokszor emlegették, hogy nagyon-nagyon régen Hidegkúton remeték éltek.

Feltehetően ez is a török időket túlélni nem képes település és annak temploma együtt pusztult el és tűnt el a Zala megye történelmének homályában. Az egyházi hely nyomairól sem írnak a szakirodalmak. 

Feltételezések szerint az egyházi hely (Hidegkút-i kolostor) vagy pálos rendi szerzetes vagy világi, nagybirtokos által alapított lehetett. A szakrális épület így eltűnt templom illetve egyházas helynek számít. Kovácsi és Hidegkút közelében található még Vátka település és annak egyház helye.

 

                                              Vátka   

(Vacha (?),Watka,Vathka,Wathka,)

Tátika hegytől délnyugatra, Hidegkúttól délre a Vátkai-rétnek nevezett fennsíktól északnyugat felé találjuk a település maradványait. Tovább haladva erdei út mellett az úttól 10-15 méterre az erdőben 5 x 10 méteres késő középkori épületmaradvány (templomrom) található. Az épület északi oldalán, egy sarokrészen 1,2 méter magas falak 1964-ben még álltak, ma már nem. A még látható romok között szétszórt emberi csontok találhatóak. Az épület az elpusztult Vátkai templom maradványa. A „Puszta templom” néven is ismert romot Dornyai Béla is annak gondolja. 

Lipp Vilmos írja a Tátika hegy alatt a Hamvas-erdőben (tehát a hegytől délre, a Kövesér-patak hídjától északra) román stílusú kápolna romjai láthatók, feldúlt kriptával. 1333-1335 év között három éven át szedtek az egyházi javakból az egyházi tizedet a Magyarországra küldött pápai követek. Az 1334-es pápai tizedjegyzék szerint „Vacha” (amennyiben Vátkát említi) papját (Petrus) Péternek hívták és 23 széles dénár pápai tizedet fizetett. Önálló plébánia lehetett, mert a tizedet csak ott szedtek. 1347-ben Vátka határok közé eső részét „Wackusilese” sessióval együtt Wsa-i (Uzsai) Miklós fiai, István mester és Domokos szerzi meg és válnak talán kegyuraivá.

1438. évtől Gersei Pethő családból kerül ki a kegyúr. 1456. február 18-án kiadott bizonyságlevélben „Wathka” Szűz Mária egyházát említik. Már nem lehetett önálló plébánia, mert az 1550-es összeírás még elpusztult és betöltetlen plébániák között sem említi meg. Az 1736-ban a szántói plébánia templom felújítása és átalakítása során, a vátkai patak tisztítása közben, egyesek szerint a vátkai dűlőből  a földből előkerült kisebb (52,8 cm átmérőjű) harangot helyezték el a templom új tornyába. A felirat nélküli harang vagy a vátkai kis templomnak vagy a tátikai várkápolnának lehetett valamikor a harangja. A helyi monda szerint a harangot a törökök elől ásták el a patakba, így a oszmán harcosok azt nem találhatta meg, mert nem láthattak friss ásás nyomát. A harang talán 150 évig is volt elásva és csak a szerencsének köszönhető, hogy megtalálták. A zalaszántói Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt katolikus templom tornyában három harang lakik a mai napig, az egyik ez a bizonyos vátkai-tátikai harang.

Feltehetően  a török időket túlélni nem képes falucska és annak temploma együtt pusztult el és tűnt el a Zala megye történelmének homályában. 

Az egyházi hely a veszprémi püspökség által alapított templom vagy egy világi, nagybirtokos, a települést birtokló nemzetség által alapított egyházi hely lehetett.

A régészek XI-XII. századinak (alapítottnak) említenek egy, S. Crux (Szent Kereszt) 7,70 X 4,90 m kápolnát. Innen nem messze létezett egy másik várjobbágyok által betelepült, szolgáló kis település az önálló Tátika falu.

                                       Tátika                                              (Thadeuka,Tadeuka)

Hidegkúttól délkeltre, Vátka közvetlen közelében, attól északnyugatra a Tátika hegy lábánál találjuk az önálló falu romjait.

Hidegkút pusztától délre Pesthy Frigyes a Tátika hegy oldalán „Szent Kereszt” nevű (vár) kápolna romot említ. 1861-ben Rómer Flóris Tátikától északnyugatra egy meredek kőszikla felett Szent Kereszt kápolnát feltételez. (Felvetődhet, hogy a XIII. századi alapítású lehetett a Sancta Crux / Szent Kereszt nevű pálos rendi monostor helyét látták, de erre nincs utalás).

Feltehetően Tátika falut az un. alsó vagy külső Tátika várral szervesen együtt a Tadeuka (Tátika) nemzetség birtokolhatta talán már a XIII. század elejétől, de lehet, hogy már jóval ezt megelőzően is. A ma is látható Tátika felső vár építése feltehetően a Calanda zalavári bencés szerzetes tervei alapján kezdődött a szerzetesrend bevonásával. Tátika hegyen a vár alatt egy 1341. április 24.-i oklevélben 30 háznépet/várnépet és a Szent Kereszt tiszteletére emelt templomot jegyzett fel.  Feltevés szerint az egyházi hely (Tátika-i monostor) a veszprémi püspök által alapított várkápolna illetve bencés vagy pálos szerzetesrendi lehetett. Vátka és Tátika falu a XIV. században olvadhatott eggyé. A régészek Vátka-Tátika  XI-XII. századi, S. Crux (Szent Kereszt) kápolnát említenek, amely mérete 7,70 x 4,90 m. Zalaszántótól 7 km-re, délkeletre Várvölgy (régebbi nevén Zsid) után található Vállus.

                                  Vállus/Vállusszentmiklós/Szentmiklóskút                                                                          (Valus) 

A középkori szerzetesrendek közül az egyetlen magyar alapítású remete rend Zala megyében lévő pálos kolostorai közül a Szent Miklósról nevezett vállusi rendháznak a története a legkevésbé ismert, de éppen ebből az épület­ből maradt meg viszonylag a legtöbb. A kolostorrom Vállus község településétől délkeletre 3 km-re a hajdani Vállusszentmiklós településen a Szentmiklósi völgyben a Szent Miklós forrás felett található.

Rómer Flóris 1861-es Zala megyei jegyzőkönyveiben is megemlíti az egykori Szent Miklós pálos kolostor csekély maradványait. „ Sz. Miklós forrás.. egy dombon az erdő közepén hogy délre kolostor lehetett, tanúsítja a chorus nagysága aránylag a hajóhoz góth, polygonal apsissal faragott köböl csak két vállkő és egy gerinczdarab látható…. A templom melletti fal 26 lépésnyi: termésköböl épült vegyítve téglával, a szentélytől délre a falból kiugrik egy félkerék fal, tán egy régiebb roman templom apsisa? ” A következő oldalon írja: „Szent Miklós Sept 24. … a puszta kolostor helyén bujálkodik az eb. bodza portale  iv darabjai homokkőből - román tagozatú - tán a fennebi kerek apsissal összekötendő.”

Vállus település első említése a Monostorapáti/Almádi Boldogságos Szűz Mária és Mindenszentek bencés apátság történetéből ismert. Még 1117 előtt, az öregedő Atyusz nemzetségű Bánd mester második felesége „domina Genuru”, Gyönyörű úrnő maga is feltehetően ösztönözte agg férjét a monostoralapításra. Bánd halála után szentföldi zarándokútra, Jeruzsálembe indult. Elindulása előtt különböző intézkedéseket tett, amelyekről az alapítólevélben fia Atyusz is megemlékezik:

„Almádi monostor alapításakor azt a gazdaságot, melyet Válusnak neveznek, Gyönyörű asszony, a mostohaanyám adta a monostornak lelke üdvösségéért, amikor Jeruzsálembe ment, méghozzá hat szolgacsaláddal és egy ekével, meg két szőlővel, s ugyanannyi szőlőművessel. Ennek a gazdaságnak a határa Zsid falutól kezdődik, innét a nagy út egészen Tomaj falu határaiig húzódik; Tomaj falutól a völgy egészen annak a hegynek a csúcsáig húzódik, melyen van egy Zala felé eső hársfa, a herceg útja határolja.” A középkori temploma a mai falutól északra, a Pusztatemető nevű dombháton volt.

1121-ben is említett Vállus a középkorban helyi nemesek birtoka volt. Valószínűleg közülük kerültek ki a kolostor alapítói, és feltételezhetően még a XIII. század­ban, vagy a XIV. század elején. Feltehetően Kont Miklós (nádor) családja vagy az Újlaki család alapíthatta.

A vallusi kolostor első és egyetlen okleveles említése azonban csak 1429. augusztus. 11-i keltezésű. Mind az alapítás körülményei, mind az egész története ismeretlen, így az alapítás ideje is bizonytalan. A szakirodalom általában - éppen az 1429-es említés miatt - XV. századi alapítást feltételezett eddig (2016 aug.). A romte­rületen tett megfigyelések eredményei azonban jóval korábbi, talán még XIII. század eleji eredetre mutatnak. Halastó is tartozott hozzá. Problémát okoz, hogy a vállusi remeteség nem szere­pel Pál püspök 1263-as összeírásában, és a későbbiekben sem említették a kolostort. Életét - amennyiben már a XIII. században létezett - a környezetétől teljesen függetlenül élte.

Az eredetét fedő homály miatt felmerült - a korábban Táloddal azonosí­tott és Pál püspök összeírásában szereplő – Idegsÿt Beatae Elizabeth kolostor, így Idegsÿt (Hidegkút) és Vállus azonosítása is. Lehet, hogy Vállus a XIV. században már Idegsyt néven létezett, majd valamikor a XIV. század végén, vagy a XV. század elején Vállus néven újraalapították (?!) Ennek az azonosságnak azonban ellene mond többek között a középkorban nem szoká­sos titulusváltozás (Idegsyt patronusa ugyanis Szent Erzsébet, Valusé pedig Szent Miklós. A közelben pedig található a Tátika hegy lábánál egy régi települést Hidegkút névvel, amely inkább lehet az említett kolostor helye.)

A romterület feltárása és azonosítása után megállapították, hogy a kolos­tortelepítés megfelel a korai periódusban általános „remete" telepítésnek: a községtől távolabb, víz közelében, több domb által alkotott „Y" alakú völgy egyik oldalán, kisebb vízszintes területen fekszik. A kolostornak és templomának ma már csekély maradványai állnak. A kolostor alaprajza csak alapos helyszíni vizsgálattal rekonstruálható. Temp­loma egy kb. 9x7 méterű hajóból és az ehhez keletről négyzeti taggal (amely a szentélytorony nyoma lehet) csatlakozó szentélyből áll. A kolostor pedig – a pálosoknál szokatlan módon - a déli oldalon csatlakozott a templomhoz. A vállusi kolostor földrajzi elhelyezkedésénél, méreténél és gazdasági helyzeténél fogva soha nem játszott semmilyen szerepet környezetének az életében, ennek köszönhető, hogy nem is említik a középkori források. Pusztulása is bizonytalan, de már 1520 előtt elnéptelenedhetett, mivel Gyöngyösi Gergely pálos rendfőnök ekkoriban tett vizitációja során nem érintette, és Inventariuma sem tartalmazza.

Simmer Lívia, a Göcseji Múzeum vezető régész vezetésével a közelmúltban (2016. szept.) Vállus településtől  kilométerekre az erdőben fekvő egykori pálos  rendház feltárását kezdték meg. A régészeti munkálatok során megtalálták a kolostor keleti falának csaknem 90 centiméter vastag szakaszát, illetve a rendházhoz tartozó egyhajós templom támpillérekkel megerősített sokszögletű szentélyét is. Ez utóbbi leglátványosabb bizonyítéka a sekrestyéből nyíló, kőből faragott vízelvezető vályú. Ennek közelében kerámiatöredékeket, faragott köveket és szétszóródott emberi csontokat is találtak. A kerengő kutatása során rábukkantak egy szerzetes sírjára is. Az árkokban talált leletek között ugyanakkor kályhaszemek, vasszegek is találhatók, de előkerült egy horog, ami megerősíti, hogy a Szent Miklós-forrásnál halastavat is létrehoztak az önellátásra berendezkedett szerzetesek. Az eddigi eredmények alapján a kolostort a XIV. század első felében alapíthatták a szerzetesek. Nagyjából 150-200 éven át lehetett használatban, ugyanis a cseréptöredékek kora alapján a XVI. század elején már elpusztulhatott. A feltárás következő szakaszában azt a célt tűzték ki, hogy meghatározzák a kolostor pontos alaprajzát, a kapcsolódó épületek helyét, a föld alatt rejtőző romok állagát.

                                              Böde                                                                                                          (Bede)                                                                

A hajdani önálló település maradványai Cserhát (major) és Vindornyalak (Lak) között található, Zalaszántó központjától 3,5 km-re, attól délnyugatra. Zalaszántó részévé vált Bödemajor (1880) néven.

1333-1335 között három éven át szedtek egyházi tizedet a Magyarországra küldött pápai követek. A szentföld és a szentszék javára Jacobus Berengarius és Raymundus de Bonofato pápai követek által a veszprémi egyházmegye javadalmasaitól beszedett 1333-1335. évi tizedlajstromban már szerepel Böde (Bede alakban) és papja, Miklós (Nicolaus de Bede), aki 9-9 garast fizet a pápai tized fejében, ^{(Mons. Episc. Vesp.II. 66.,75.)} ahol feltehetően kápolna vagy már korai templom állhatott. Bizonyosan önálló plébánia lehetett, mert az egyházi tizedet csak ott szedtek. A szomszédos és a már királyi falunak számító Szántó, Demeter papja 1333-ban 10 garast fizetett, tehát Bede település sem lehetett jelentéktelen.

1465-ben (I.) Mátyás király a Zala megyei Ormánd-i család birtokaként említi a helységet.1486-ban említik még „Bede” erdőt, amely Lak possessió mellet található és Hertelendy Tamás erdőbirtokos (birtokos?) és Gersei Pethő család közötti hatalmaskodásban szerepel.

1772-ben a hahóti Antiochiai Szent Margit vértanúra szentelt apátság patronusi jussát Mária Terézia tolnai G. Festetics Pálnak (kegyúrnak) ajándékozta, azóta volt összekötve javadalmával együtt a keszthelyi plébániával és így „szerezhette” meg az apátság Bödét.

XIX. században hallgatnak az írások Bödéről. Zalaszántóról visszaemlékezés 1930 környékéről: „ Hahóti apátság Bödei birtokán.” . „  Ez alól kivétel volt a Bödei apátsági major.” A keszthelyi plébánia és a hahóti apátsági birtokkal egyesített Stefaits Aladár keszthelyi plébános és hahóti apát Böde-major központtal 1922-ben.

Feltételezések szerint az egyházi hely (Böde-i templom) világi, nagybirtokos által alapított lehetett. A szakrális épület maradványait eddig nem keresték, sajnos nyomai sem találhatóak, de XIV. századi egyházas helynek számított.

 

Uzsa 

Vátkától délkeletre, Zalaszántótól keletre, Vállustól északkeletre helyezkedik el. A település nevét 1247-ben említik első ízben a források.  A település déli részén lévő Szentgyörgyuzsa papjáról, illetve a falu (Lőrincuzsa) Szent György tiszteletére szentelt templomáról az 1333-ban kelt pápai tizedjegyzék tesz említést. Lesenceistvánd és Sümeg között, a Lázhegy bazaltbányájának területén feküdt egykor az uzsaszentléleki pálos rend kolostora. Keletelt, sokszög záródású szentéllyel megépített kis temploma északi oldalához csatlakozott a zárt udvaros és kerengős kis kolostor, attól északra pedig négyzetes alaprajzú gazdasági udvar. Feltehetően az Uzsai (Csajkád Lőrinc) család és nem Örsi Cibrián család alapította, majd válhattak első kegyuraivá 1327 környékén. Az 1333-as pápai tizedjegyzékből már ismert. A XV. század közepére elnéptelenedett.

1455 után obszerváns ferences rend vette át, de a török dúlásai miatt nekik is menekülni kellett. Őrség székhelye volt, az első Dunántúli obszerváns kolostor lehetett. 1535-ben 8 szerzetes lakta. 1547-ben kényszerültek elhagyni, de az őrséget még egy ideig „szentlélekinek” nevezték. Itt is közelben igen bővizű forrás volt. A kolostor falmaradványai (romjai) láthatók.

 

                             Enyere / Töttösenyere                                   (Enuruch,Enereh, Enuruh, Theuteusenyere) 

Óhíd mellett, a hajdani Kovácsi településtől északnyugati irányban helyezkedett el ez az elnéptelenedet, letűnt település.

Enyere első említése 1256-ból származik. Az enyerei szőlőhegyben állott egykor az 1336-1339 között alapított Boldogságos Szűz Mária tiszteletére emelt kápolna. Az Enyerei nemes család (Imrének fiai, Tamás mester, János és annak fia, Péter) a Szent Pál első remete szerzeteseket (pálos szerzetesek) telepítette ide és adományozta nekik.  A monostor a Marcal folyóban torkolló Enyere patak forrásfője fölött a mai nevén a Barátoki dűlő szőlővel beültetett helyen állott. 1358-ban már 70 holdra hízik a szántóföldjük. A kolostor későbbi kegyura a Kanizsai családból származott. 1524-ben a Karmacs mellet, akkor még létező Vindornyakeresztúron szőlőt és rétet birtokolnak. 1562 után hagyták el a rend tagjai a klastromot, elnéptelenedik, birtokait az örményesi pálosok kapják meg. 1786-ban még láthatók a monostor düledező falai, ma már jóformán az alapfalak sem ismerhetők fel. Okleveleinek egy része fennmaradt.

 16 június 26. (szit)

Oldal: (Új!) Egyházas helyek, templomos települések
Szántó/Zalaszántó hely,- és a Szekér família családtörténetének kutatása - © 2008 - 2024 - zalaszantoiszeker.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat