Szent Kozma és Damján római katolikus templom  históriája az egyháztörténeten keresztül 

Metód, Pannónia érseke és papjai a már a 870-évek környékén kereszténységre térítették a környéket. Hazánkban a XI. század elején megjelenő keresztény hittérítő, Zalavári bencés szerzetesek építhették később a korai kis Szántói kápolnát, amelyet Szent Kozma és Szent Damján tiszteletére szenteltek fel, tekintettel arra, hogy mindig bensőségesen tisztelték a fenti vértanúkat.

 

A templom belsejében található  festményen jobbról Szent Metód

(Cosma/Koszmasz és Damian (250-303) szenvedéstörténetének elbeszélő legendája szerint Arábiában születtek és ikrek voltak. Nagy érdeklődés élt bennük a tudományok, különösen az orvoslás tudománya iránt, ezért elhagyva szülőföldjüket Szíriába mentek tanulni. Mikor elvégezték a tanulmányaikat, továbbmentek Kilikiába, és ott Égé városában telepedtek meg. Mivel azonban keresztények is voltak, nemcsak orvosai, hanem apostolai is lettek a városnak. Az emberek szeretetét azzal nyerték meg, hogy soha nem fogadtak el semmi pénzt sem a gyógyításért, sem a gyógyszerekért. Nagyon sokan tértek meg jóságuk és prédikálásuk hatására. Ezért, amikor a Diocletianus-féle üldözés vihara a keleti egyházat is elérte, a helytartó, Lisias elsőként az apostol- orvosokat állította bíróság elé. Mivel hitük megtagadására nem tudták rávenni őket, különféle módokon próbálták megölni mindkettőjüket: először megkötözve a tengerbe vetették, de a kötelékek a vízben kioldódtak, és ők kiúsztak a partra. Ezután máglyát gyújtottak alájuk, de a lángok nem érték őket. Akkor oszlophoz kötötték őket és nyíllal lőttek rájuk, de a nyílvesszők nem találtak soha célba. Végül karddal oltották ki az életüket. Szent Kozma az orvosok, Szent Damján a gyógyszerészek-patikusok védőszentje lett.)

(A korai kisméretű kápolna építéséhez az egyetlen támpont, amely az építésének korához vezethet, a közelében előkerült és már említett S-végű hajkarikás sír. Ez arra vall, hogy a kápolna, amelyhez már temető is tartozott, a XII. század folyamán épülhetett. Építésének pontosabb idejéről eddig semmilyen adat nem került elő, arra vonatkozóan a körülötte, illetve a mai templom körül is megfigyelt, sokrétegű középkori temető ásatása adhatna feleletet.  A lehetőség azért fenn áll, hogy a kis kápolna a Pannonia Fejedelemség idején a már keresztényként nevelt Kocel korából ered. A régészeti feltárás alapján ennek a kápolnának az alapfalaival azonosítható a jelenlegi templom észak-keleti oldalán megtalált, kisméretű és félköríves szentélyű épület a mostani sekrestye alatt.)

1236. évi oklevélben Dénes nádor, a Kaplony nemzetségből való Zlaudus székesfehérvári olvasó-kanonok és a Vindornya melléki ecseri udvarnokok között Szántó (Samtov, Zantov) puszta-major iránt fennforgó ügyben ítéletet hoz, amelyben említik először a település Szent Kozma és Damján (Ecclesia Sanctorum Cosme et Damiani) tiszteletére emelt egyházát szűkebben értve kápolnáját.

A XIII. század első felében, sőt még a közepén is eszerint a még „predium” jellegű Szántón csak kápolna állt, amely a falu akkori birtokosának Zlaudus mester az akkor még csak fehérvári káptalan magánegyháza volt. Az ősi kápolna 1241-1242. évek között a tatárjárást követő zűrzavaros anarchiában jelentősen megsérülhetett vagy talán el is pusztult. A Szántó birtokot kifosztó, alsó-Tátika vár ura a Tátika nemzetségből származó II. Tátika (Thadeuka, Tadenka) az egyik birtokvillongás alkalmával 80 márka kárt okozott.

(A kápolnát 1248-1257 év között feltehetőn Zlaudus püspök megbízásából és feltehetően vagyonából a régi kövek felhasználásával építette át (bővítette és újította) sejthetően Calanda zalavári bencés szerzetes tervei alapján. Ebben az időben ugyanis az egyháziak, főleg ebben az esetben a közeli Zalavári bencés szerzetesek voltak a várak, templomok tervezője és a "kiviteleztetői" is. Az építést követően válhatott - késő román kori - falusi templommá.   Régészeti kutatás alapján a kápolna déli oldalára szabálytalanul faragott kőkváderekből nála nagyobb méretű és egyenes szentélyzáródású templomot építettek, amelynek építése a XIII. század közepére vagy második felére helyezhető.)

1247. évben Henrik veszprémi prépost és a káptalan Zlaudus veszprémi püspök kérésére rendezi több Zala megyei egyháztól a káptalannak fizetendő jövedelem mértékét a következőképpen: a Zamtov-i szent Kozma és Dámján egyház, négy súly (4 pondus) a tized- és az oltárjövedelmek bevételéből származó jövedelméből az egyház szerfölött szegénysége miatt felmentést kap.

A már királyi falunak számító Szántón 1333-1335 között három éven át szedtek egyházi tizedet a Magyarországra küldött pápai követek. A tizedet az önálló plébániákon szedték. Ez annak is a jele, hogy Szántó temploma a XIV. század első felében már nem kápolna, hanem plébániatemplom volt. Az 1236-ban és 1247-ben említett Szent Kozma és Damján kápolna plébániaegyházzá történt szervezéséről nem maradt adat, annak időpontja éppen úgy ismeretlen, mint indítéka. Szántó Demeter nevű papja 1333-ban tíz báni garast, a következő két évben pedig 40 széles dénárt, átszámítva az előzőnél valamivel kisebb összeget fizetett jövedelmének tizedeként.Az összeg az országos átlaghoz viszonyítva, a falu méretének, lakossága számának megfelelően, közepesnek tűnik.

A XIV. század első harmadában már plébániaként szereplő szántói templom nem lehetett azonos épület az 1236-ban említett kápolnával. Az 1330-as évek plébániaegyháza a falu megnövekedett lakossága számára már kicsinek bizonyulhatott, ezért hajóját nyugat felé teljes hosszával megnagyobbították.

(A déli falban látható, csúcsíves résablak nyomán építésének kora a XIV. század első harmadára tehető. A jelenlegi barokk karzat felett, ugyancsak a déli falon látható, befalazva hagyott további ablak nyomán arra lehet következtetni, hogy a korai gótikus toldásban nyugati karzat is épült, esetleg felette emelkedő toronnyal. A hajó nyugati irányú toldásáról egyébként semmiféle történeti adat nem maradt. )

Az 1341. április 24-én I. Károly király által megbízott bizottság a székesfehérvári káptalan tagjai a bejárások és birtokba iktatások során az oklevél tanúsága szerint Szántó faluban Szt. Cosma és Damján tiszteletére szentelt plébániatemplomot, valamint 73 jobbágytelket (mansio) jegyeztek fel, amely a legjelentősebb település volt a tátikai birtokból. A leírás az egy évszázaddal azelőttitől eltérő helyzetet, komoly változásokat mutat be. Szántó történetében új fejezett kezdődött, egyházi birtokból, királyi birtokká vált a település. Valamivel később, 1357-ben a szántói János plébánost kerületi esperesként említik,nagyon valószínű azonban, hogy a falu plébánosa már ez előtt is ezt a tisztséget viselte. A plébános esperesi címe és beosztása szintén arra mutat, hogy Szántó a XIV. század közepe táján már az átlagosnál nagyobb lélekszámú és jelentősebb falu volt. A plébánia ekkor egyházkerületi központ, a település 1378-van már vásáros helyként említik. 

Parochiális templomának papja 1419-ben János fia Mihály, aki ellen több más plébánossal együtt azért folytatott vizsgálatot a magyarországi apostoli követ, mert nem volt hajlandó a pápai tizednegyed fizetésére.János fia Mihály plébános ugyanúgy kerületi esperes lehetett, mint 1357-ben említett elődje, s mint ahogyan az 1472-ben név nélkül szereplő utóda is.

1422-ből fenn maradt két oklevélben Szántót faluként, a latin szöveg szerint possessio-ként jegyezték fel és György a plébános. 1423 őszén azonban az oklevél szerint Szántó királyi oppidumként, azaz mezővárosként tett panaszt a rezi várnagy hatalmaskodásai ellen.Ez az első ismert adat arra vonatkozóan, hogy a már 1341-ben jelentős település elérte a mezővárosi rangot. 1421-től Tátika vára Zsigmond király kezén volt, valószínű tehát, hogy Szántó, mint az uradalom központi fekvésű települése, ekkor kapta kitüntető címét és az azzal járó jogokat.

1438-ban a gersei Pethő család kezébe került örök adományként a település és ők lettek a plébániatemplom kegyurai. A század középső évtizedeiben történt kifosztásokról, erőszakos rablásokról tudósító oklevelek csak futólag említik az először 1440-ben kirabolt templomot.

A plébánia Szent Kozma és Dámján tiszteletére szentelt templomát ezt követően 1441-ben említik, amikor 1440. március 17-én gersei Pethő Péter és László Gyümölcsoltó Boldogasszony napján pápai búcsúengedélyt kapott az általa a templom körüli temetőben felépített, Szűz Mária szeplőtelen fogantatása kápolna részére. A pápai engedély szövegében szereplő kápolna az 1438-as adománybirtokos Pethő László és fiai kérésére kapta a búcsút, építtetői ők lehettek. Kora szokásának megfelelően a plébániatemplom mellé 1441 előtt építtetett kápolnát valószínűleg saját temetkezőhelyéül szánta. Ez a kápolna a templom északi oldalára emelt második, nyugati kápolnával azonosítható.

[A meghosszabbított hajóval rendelkező templom északi oldalán álló, korai kápolna nyugati végére épült ezt követően az-az oldalkápolna, amelynek hossza nyugat felé a korai gótikus formákkal meghosszabbított templom hajójával csaknem azonos. Az északi oldalra emelt és a legkorábbi kápolna terével egyesített oldalkápolna azzal a gersei Pethő László és fiai által építtetett Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása kápolnával azonosítható, amelyhez ők 1441-ben egy éves és negyven napos pápai búcsúengedélyt kaptak. Építése ezt megelőzően, a XV. század második negyedében történt, és feltételezhetően a kegyúri család temetkezési helyének szánták. Az „egyesített” kápolna azért kaphatott külön búcsút, mert igen régi, régebbi talán mint maga a templom.]

Templomnak már említett plébánosa, amint arról már korábban szó esett, 1472-ben is körzeti esperes volt.

1494-ben történt a plébániatemplom késő gótikus átépíttetése. A templom bővítésével együtt szükségessé vált a kegyúri karzatra is. Pethő László fia az 1499 környékén elhunyt Miklós királyi pohárnokmester vagy a XVI. század elejétől bárói címet viselő Pethő fia János, II. Ulászló gyermekeinek nevelője és udvarmestere lehetett az építtető mecénás. A templom késő gótikus szentélye és annak összes építészeti részlete, a vaskos nyugati torony, valamint az ásatás nyomán megismert déli oldalkápolna bizonyítja, hogy földesurai hatalmához méltó, késő középkori képét ebben az időben kapta a templom. A templom középkori története a késő gótikus - korai reneszánsz nagy átépítéssel zárult, amelyet a XVI. század közepétől a török korral járó pusztulás követett.

[1480-1490. év között virágzó nagyvázsonyi pálos műhely végezhette feltehetően Zalaszántó templomának, akkori nagymértékű átalakítását, a gersei Pethő család saját kőfaragóik, kőműveseik és ácsaik segítségével, amely megelőzhette a nagyvázsonyi Szt. István templom átépítését és feltehetően elkészülhetett arra az időre, hogy a nemesi törvényszéket / szántói széket (sedria) áthelyezték Szántóra.]

(Pethő Miklós 1499 környékén halálozott el. Feltehetően ő az a Pethő, akit a zalaszántói templom déli oldalán, a gazdagon díszített (mellék) kápolnájában, az oltár előtti sírban helyeztek örök nyugalomra.)

Plébániájának András nevű papja 1528-ban is al/esperes. A plébánia esperesi székhelyként még 1550-ben is működött, Ferenc alesperes mellet ugyanott János nevű tanítóját (rector altaris) is említik, tehát a mezővárosban iskola is volt ekkor. [A rector altaris (oltárigazgató) nem plébános, de nem is káplán volt. Jelentősebb és nagyobb templomban tevékenykedett: elsősorban misézett, segített a lelkipásztori szolgálatban az illetékes plébánosnak, kezelte az oltáralapítványokat, a kegyúri, földesúri család lelkésze volt, aki a kegyúri támogatásból és a kegyes adományokból élt és a tanítói feladatokat is ellátta. Az oltárigazgatók elég szerényen éltek.] 1572-ből ismert a papjának járó tized nagysága, amely valószínűleg akkor már protestáns lelkésznek járt.

A templomról az eddig ismert XVI-XVII. századi adatok hallgatnak. A sok pusztítás valamelyikében valószínűleg leégett, bár azt, hogy papja volt, az 1572-ből fennmaradt, a neki járó tizedről szóló adat bizonyítja. A templom még a XVIII. század elején is romos volt. A jelenlegi formájában már főként barokk épületben csupán a szentély falai és a hajó déli fala, valamint a torony két alsó szintje középkori. Feltételezhető, hogy a 150 esztendős hódoltság idején, a török dúlások alkalmával történt többszöri (1532., 1555., 1561., 1565., 1566., 1567. évben a török portyázók, 1664. évben a török sereg égette fel, de lehetséges, hogy 1571., 1572. és 1589. évben is felégették a települést) leégés következtében nemcsak tetőzete pusztult el, hanem beszakadtak boltozatai, s ledőlt falainak egy része is.

Az 1711 utáni békésebb évekre 17 lakott és 10 lakatlan telke maradt a változatlanul mezővárosi címet viselő településnek, benne templomának romjával.

Bakó Farkas birtoklása idejéről, 1734. év decemberében Acsády Ádám veszprémi püspök a templom javára Varga István szántói lakosnak, 1737. március 25-én meg Ángyán Mihály szántói lakosnak (falunak) adománygyűjtést engedélyezett. Ezzel megkezdődhetett volna a Szent Kozma és Damján egyház romjainak újjáépítése. Ez azonban nem történt meg.

1735-ben a plébániatemplomot kívül-belül minden szerkezet és torony nélkül találják, tetőre, oltárra és egyházi felszerelésre szorul. A helyi hagyomány, a Visitatio Canonica illetve a plébánia História Domusa szerint Festetics Kristóf kegyúr 1736-ban építette újjá (restauráltatta és átépítette). A Szent Kozma és Damján templomot a helység népe saját erején 18 évvel ezelőtt a régi romok felhasználásával restaurálta „e ruderibus antiquist” amelyet 1754-ben jegyezték fel. A régi plébániatemplomot sajnos úgy alakítják át és teszik használhatóvá, hogy a középkori értékek károsodnak.   

Az 1730-as évek közepe után a szántói plébánia templom javítása és átalakítása során, a vátkai patak tisztítása közben talált 52,8 cm átmérőjű, felirat nélküli harangot helyezték el a templom magasra épített tornyába. A felirat nélküli harang vagy Vátka falu kis templomának vagy a Tátika várkápolnának lehetett valamikor a harangja. A harangot a törökök elől ásták a patakba az ott élők, így az ellenség nem találhatta meg, mert nem látott friss ásás nyomot. A harang több mint 100 évig volt elásva és csak a szerencsének köszönhető, hogy megtalálták. A templom tornyában három harang lakik az egyik ez a bizonyos vátkai-tátikai harang. A harang a mai napig is misére hívja Zalaszántó hívő lakosságát és kíséri utolsó útjára.

A plébániát 1730. év környékén szervezték újjá, az anyakönyveket 1732 óta vezették. Plébániájához tartozott a szomszédos Vindornyalak és a távolabbi Vindornyaszőlős. A templom újjáépítését követő időben építették a plébánia egykor árkádos udvari homlokzatú épületét is. Az újjáépítés alkalmával nyerte el a templom jelenleg látható tömegét. Ekkor bonthatták le oldalkápolnáinak megmaradt falait, hogy azok anyagából építsék fel. Barokk berendezéséből mára csak a fedeles keresztelő-kút maradt meg, oltárai és egyéb berendezési tárgyai XIX. századiak és részben újak. A templom helyreállítását követő években, 1739-ig Festetics Pál fia, Kristóf vásárolta meg Bakótól és a Pethő örökösöktől a keszthelyi és a szántói uradalmat.

1737-1740 között barokk oltárt kapott a templom és egy mellékoltárt Jézus megkeresztelésének képével és a két pestis elleni patrónusnak, Szent Sebestyénnek és Rókusnak szobrával. 

1746-ban említenek az írások egy oszlopos fából készült háromemeletes főoltárt, amely falazott lábazaton, részben festett részben aranyozott. Lent festett, színezett tabernakő, gyertyatartók. Fent középen nemes keretben Szent Kozma és Damján képe vászon festményen. Lejjebb kétoldalt jobbra Szent Péter Apostol és Szent István király, balra Szent Pál apostol és Szent László király, feljebb középen szép Szent Mihály, kétoldalt jobbra Nepomuki Szent János és Szent József színezett, aranyozott faszobra középen Szent Háromság kép. (Az utóbbi szobor valószínűleg a mecénás Padányi Bíró Márton veszprémi püspök rendeletére és talán támogatásával kerülhetett be a Szentháromságba vetett hit ébren tartása miatt.) Ezek járulékai ékesítésekkel és felhőgomolyagokkal díszített oszlopok. Az oltár előtt öröklámpa volt.    

1752. július 10-én XIV. Benedek pápa a templom részére teljes búcsút engedélyezett, amelyet 1754. június 8-án Bíró Mihály veszprémi püspök hitelesített. 1777-ben 6 szólamú orgona található benne. 

1798. évben jelentette a község a keszthelyi tiszttartóságnak, hogy már 1 éve elhasadt a harang. A hangja oly fogyatkozott, hogy alig 10 házig hallható.

A régi fából készült szószék 1816-ban már volt, amely gazdagon aranyozott. A XIX. század folyamán még mindig mezővárosi rangú település nagy kiterjedésű, közepén kiterebélyesedő, egyutcás falu volt, középpontban az alacsony dombon emelkedő templommal. Az 1860-as évek elején járt a helyszínen Rómer Flóris, röviden leírva és rajzban megörökítve a templomot, amelyet azután 1863-ban Zala megye műemlékeit ismertető írásában közölt.1865-ben a Festetics hitbizomány a már akkor is mai formájában álló templomból nagyméretű, gótizáló romantikus bazilikát akart építtetni, amire azonban szerencsére nem került sor. A templomi orgonát 1888. évben Országh Sándor építette.

 

1972-ig látható egyszerű oltár

A mára már ismeretlen barokk főoltárt 1856-ban bontották le. Helyére egy egyszerű oltár került, fölé egy Szent Kozma és Damjánt ábrázoló festményt helyeztek. Később 1914-et követően Hajba Mihály helyi plébános által ajándékozott tiroli faragású Jézus Szíve-szobor állt az egyszerű oltáron 1972-ig. A régi barokk oltár (1736-1740) egyetlen megmaradt része a hajóban álló Szentháromság szobor. 

1746-ból származó Szentháromság szobor (a barokk oltár része volt)

A barokk berendezés megmaradt darabja a kőből faragott, fedeles keresztkút is.

Harangokról: 1746-ban Szent Kozma és Damján tiszteletére szentel 222 font súlyú harangot említenek és egy régi 133 font súlyú ismeretlen megáldásúval együtt. 1778-ban 70 és 100 font, 1816-ban 70, 202 ^1/2, és egy 441 font súlyú található. 1838-ban az első harang „ négy mázsa 41 fontot, a második két mázsa harmadfél fontot,  a harmadik hetven fontot nyom”, amelyek fel vannak szentelve. 1877. január 4-én 130 font súlyú harang, amelyet Pribék István veszprémi püspök megáldotta Szent Vendel tiszteletére. A templom tornyában manapság három harang lakik összesen. A vátkai-tátikai harangon kívül Major György helyi plébános még két harangot hozatott a toronyba. A délben megszólaló 511 kilós, 97 cm átmérőjű közadakozásból származó nagyharangot Szlezák Ráfael harangöntő mester készítette rákospalotai műhelyében 1935-ben.

                    

A fenti 1935-ös harangon lévő felirat: „ISTEN DICSŐSÉGÉRE SZENT KOZMA ÉS DEMJÉN TISZTELETÉRE 1914-1918 ÉVI VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT ZALASZÁNTÓI HŐSIHALOTTAK  EMLÉKÉRE  KÉSZÜLT  A ZALASZÁNTÓI BUZGÓ HÍVEK KÖZADAKOZÁSÁBÓL ÉS ÖZV. TAKÁCS JÓZSEFNÉ NAGYOBB ADOMÁNYÁBÓL 1935.”

Volt régen egy másik 143 kilós harang is a templom tornyában, amit 1944 augusztusában rekviráltak (elrequiráltak) - anyagkészletek hadicélokra való igénybevétele céljából - vagyis, hogy beöntsék hadianyagnak. Ebből a régi egyház által átadott tört 140 kiló harangércből és az állam általi 96 kiló adományból a már ismert harangöntő mester egy 236 kilós, 76 cm átmérőjű harangot öntött át1949 júniusában.

Baloldalon: 236 kg-os középső harang (1949) Középen: 511 kg-os nagy harang (1935)

Jobboldalon : a kicsi un. Vátkai harang (foto:Miklós Márton)

[Nagy Márton az akkor 4-5 éves forma gyermek emléke az 1916. év környéki katonai rekvirálásról, amely során is elvittek harangokat a faluból. „Nagy tömeg vette körül a templomot és zokogtak az emberek, amikor a falu büszkeségét a szép, három mázsás harangot, meg a második harangot ledobták a toronyból. A föld is remegett mikor a harang lezuhant és utolsót zendülve elhasadt. Aztán stráfkocsin vitték el őket Keszthely felé, a nép a falu végéig kísérte őket szomorú menetben…”] forrás: ifj. Nagy Márton

1930-as évek elején a templomdomb nyugati és keleti oldalát elhordták, amivel elpusztult a templom körüli középkori temető és az azt körülvevő kőfal nagy része. Végül 1931-ben a szentély akkor még barokk formájú ablakaiba készített színes üvegfestmények elhelyezésével fejeződött be a két évszázadon át folyó felújítás. 

1945-ben a visszavonuló német hadsereg a szentély tövében aláaknázták az utat. A káplán mentette meg a templomot a pusztulástól.

Az 1957-ben megkezdett tatarozás során került elő a templom padlásáról az a 18. századi Corpus Christi (Krisztus teste) szobor, amelyet a plébánia épületében őriznek. A század végén készült a jelenleg a szentély északi falán látható, Szent Kozmát és Damjánt ábrázoló egykori oltárkép, rajta a „H. Bauer, Wien, 893." szignóval.. Ugyancsak XIX. század végéről származik a templom mellékoltára és a karzaton álló orgona is.

1972-ben, új előírások szerint a liturgikus teret át kellett alakítani. Ennek az volt a lényege, hogy a misézés ismét szemből történjen. Ehhez alakították a berendezést. Az új „oltár” ambó márványból készült, felette pedig egy festett, függő feszület volt látható, mindezekkel középkori hangulatot idézve. A templom búcsúját szeptember 26-át követő vasárnap ünnepli a volt mezőváros mostani katolikus lakossága.

forrás: Koppány Tibor Zalaszántó középkori temploma, ZALASZÁNTÓ Római katolikus templom (Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 616.) 1987., Kozák Károly: A zalaszántói templom feltárása és környékének középkori története. Archaelogiai Értesítő 89.(1962) 220-235., Balatoni Múzeum 1957-1959 Jelentés a zalaszántói római katolikus templomnál végzett ásatásról, Veszprémi Érseki Levéltár, Zalaszántói plébánia Irattár, Visitatio Canonica, saját kutatási eredmények.    

február 13. (szit)  Hamvazószerdán

folytatás "A települést érintő ismert, írások által említett lelkipásztorok"

Oldal: Szent Kozma és Damján római katolikus templom históriája az egyháztörténeten keresztül
Szántó/Zalaszántó hely,- és a Szekér família családtörténetének kutatása - © 2008 - 2024 - zalaszantoiszeker.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat